Kalapot viselni nagyon vagány, mert stílustól függően ad egyfajta eleganciát, bohém karaktert a megjelenésnek. Én személy szerint odavagyok a fedorát viselő férfiaktól – hiába, a gengszterek is tudták már anno, hogy mitől döglik a légy (meg más is).
Úgy tűnik, a Beckham-klán fejének hírnevét még lehet fokozni, hamarosan ugyanis a tévéképernyőn is megcsillogtatja sokszínű tehetségét, ezúttal azonban nem tudja le egy pár perces jelenettel, mint annak idején az Artúr királyban.
Victoria Beckham ma ünnepli negyvenhetedik születésnapját, ennek örömére összegyűjtöttük az elmúlt harminc év legjobb Posh-pillanatait!
A klasszikus modellek mellé visszatérnek a szögletes sziluettek, a vállalkozóbb kedvűek számára pedig mindezekhez színes lencsék vagy keretek dukálnak.
Néztük őket filmekben és a plakátokon, vágytuk csodálatos életüket és együtt ünnepeltünk velük első gyermekük megszületésekor. Igen, ők voltak a kilencvenes évek sztárjai, akik azóta sok esetben nyugdíjas üzemmódba vonultak, de mivel a hírnév sok esetben kötelez, így most gyermekük vette át a stafétát. Nézzük, kik azok a sztárcsemeték, akik nem tudták és nem akarták elkerülni a reflektorfényt!
Romeo, David és Victoria Beckham második közös gyermeke hivatalosan is felnőtt lett. Na nem azzal, hogy betöltötte a 18-at, hanem hogy ennek örömére az olasz férfi Vogue címlapjára került.