Kifinomult, elegáns, kozmopolita: a COS – mint mindig – most is tesz róla, hogy stílusosan vágjunk bele az őszbe, az amerikai divathéten pedig a többiekkel ellentétben azonnal megvásárolható kollekciót mutatott be a jelenlegi szezonra fókuszálva.
Kétségtelen, hogy már semmi sem lesz ugyanaz, mint a pandémia előtt volt. A világ történéseire a divat mindig az elsők között reflektál, és ez a kampányfotókon is tetten érhető. Míg a tavalyi évet a természet túlburjánzása jellemezte, addig az őszi kampányok színtere újra a város.
Az ősz beköszöntével egyre nehezebb eldöntenünk, mit vegyünk fel a kiszámíthatatlan időjárás miatt. Szerencsére az idei őszi divat olyan alapdarabokat tartogat számunkra, melyek igazán stílusossá teszik a megjelenést a melegebb és a hűvösebb napokon is.