Ha akartunk róla tudomást venni, ha nem, a bulvársajtó folyamatosan napirenden tartotta Britney Spears gyámsági ügyét. A 39 éves énekesnő ugyanis tizenhárom éve apja gyámsága alatt él, semmiben – vagyoni és szakmai kérdésekben, sőt még a gyerekvállalásban – sem dönthet szabadon. Nem csoda, hogy világméretű kampány indult az énekesnő felszabadításáért.
Első gondolatunk mindig az, hogy leginkább sehogy. De mivel szociális lények vagyunk, és imádunk enni, persze, hogy megyünk, és visszük a kis lurkókat is. Ami viszont fontos, hogy ezt minél korábban és megfelelő gyakorisággal tegyük, hogy a gyerekek is szokják a légkört.
Bizonyára mindenki, aki a még a kilencvenes évek előtt született, emlékszik arra az ominózus lottósorsolásra, amelyben a sorsolásra felkért úriember kihúzza az egyik nyerőszámot, ami a hatos. Majd helyesbít: (és itt ki kell fütyülnünk), kilences! Íme pár érdekesség a szerencsejátékok és kaszinók világából.
Felhőtlen szórakozás vagy a nyári újratalálkozások titkos helyszíne, világtól való elvonulás vagy szellemi felüdülés. Minden kornak és minden embernek mást és mást jelent a magyar tenger, egyvalami azonban mindannyiunkban közös: mindenkinek van legalább egy balatoni története, amit a szívében hordoz. Mi pedig most elmeséljük a Balaton történetét.
Általában már jó korán elkezdünk gondolkozni azon, hova menjünk nyaralni (nyilván nem az utóbbi lassan két évre gondolunk), és végül rengeteg utánanézés, kutatás, barátok vagy épp ellenségek javaslatai alapján eldöntjük, mi is legyen az úticél. De miért is olyan nehéz kérdés ez?
Más néven akvamarin, vagyis tengervíz – mi másra vágyhatnánk nyáron? A kék és a zöld egyvelegéből létrejött lenyűgöző és vibráló árnyalat mégis békét, csendet, hamóniát sugároz, vagyis az ellentétek színe. Éppen ezért imádjuk annyira!
Most, hogy végre nincs suli, az átlaghőmérséklet 30 fok felett van és mindenki beszerezte a fürdőruháját, gond nélkül tölthetjük a strandon a napjainkat. De ha épp esik az eső, netán 40 fok van és nem akarunk hőgutát kapni, irány a kanapé egy doboz fagyival a kézben, mert érkeznek kedvenc sorozataink legújabb évadai!
Mindannyian ki vagyunk éhezve a társaságra, a napsütésre és egy jó italra, így ha tehetjük, üljünk csak be enni, inni, szórakozni, és értékeljük is, hogy kiszolgálnak minket, kedvesek velünk és mosolyognak ránk. Ha így történt, koronázzuk meg egy kis borravalóval is, hiszen többnyire ezzel jelezzük, hogy mennyire voltunk elégedettek. Meséljük, hogyan!