×
Kategória: Fashion

Victoria Beckham ma ünnepli negyvenhetedik születésnapját, ennek örömére összegyűjtöttük az elmúlt harminc év legjobb Posh-pillanatait!

A Buckingham Palota Fülöp hercegre emlékezik két, eddig soha nem látott fotóval, amit a királyi család Instagramján osztottak meg tegnap.

A nevével fémjelzett Oreo után Lady Gaga a Dom Pérignonnal karöltve most pezsgőt dobott a piacra. Persze nem az üzleti érdekek vezérelték, az együttműködésből származó bevételek ugyanis az édesanyjával közösen alapított jótékonysági szervezetéhez, a Born This Way Alapítványhoz kerülnek majd.

Imádtuk a Tudorok című sorozatot, még valamikor a sorozatőrület hajnalán. Natalie Dormer tökéletesen és történelemhűen hozta Boleyn Annát, akárcsak Natalie Portman A másik Boleyn lányban. A Natalie-k után most Jodie Turner-Smith fogja játszani VIII. Henrik második – és elsőként, de nem utolsóként lefejezett – feleségét. Igen, az a Jodie Turner-Smith, aki történetesen színesbőrű.

Lássuk be, az teljesen mindegy, hogy Brad Pitt mit vesz fel. Az azonban már egyáltalán nem mindegy, hogy mi is megvehetjük, amit Brad Pitt is szívesen hordana. A Brioni erre tökéletesen rátapintott, ugyanis a római székhelyű szabászat nem mással, mint mindannyiunk kedvenc hollywoodi ikonjával állt össze egy kapszulakollekció erejéig, ami ugyanolyan vagány és ugyanakkor kifinomult lett, mint maga Brad.

Az ezredforduló óta az egyre árnyaltabb (anti)hősök korát éljük, nem véletlenül fordulhatott elő, hogy Joker nagyobb sztár lett, mint Batman, vagy hogy Demóna egy egész filmet kapott. Ezt lovagolja most meg újra a Disney azzal, hogy címszereplőjévé Cruella De Vilt – ízes magyar fordításban Szörnyella de Frászt – tette meg Emma Stone személyében.

"Más lett a világ. Érzem a vízben, érzem a földben, érzem a levegőben. Sok minden, mi valaha létezett - eltűnt." Lassan így lesz ez a programjainkkal és az ünnepeinkkel is. Húsvéti programajánlónk következik.

Bár a járványügyi intézkedések értelmében minden bezárt, ami nem élelmiszer, drogéria, lottózó vagy gyógyszer, de ha van valaki, akinek még nem sikerült kitalálnod a tökéletes húsvéti ajándékot, érdemes ellátogatnod a Fashion Streetre.

1 … 51 52 53 54 55 … 91