Most, hogy újraindul beindul az élet, és az időjárás is kegyes hozzánk, elkezdhetjük szervezni a vágyott nyaralást. Ha lélekben már be is pakoltunk, készüljünk fel arra is, hogyan (illetve hogyan ne) viselkedjünk egy szállodában.
A teraszok után/mellett nyáron mi másé lehetne a főszerep, mint a rooftop bároké? A londoni Selfridge tetőteraszán nyílt Dior étterem az ötcsillagos kiszolgálás és ételek mellett ráadásul pop-up boltként is működik, ahol a Dioriviera kapszulakollekció darabjait is beszerezhetjük egy ültő helyünkben.
Hidratáló képessége miatt felbecsülhetetlen szövetségesünk, hiszen biztosítja bőrünk telt megjelenését és segít az öregedés jeleinek leküzdésében. A hialuronsav az egész testünkben megtalálható, az életkor előrehaladtával viszont csökken a mennyisége – egy kis odafigyeléssel (és evéssel) viszont könnyedén pótolhatjuk.
Egyre égetőbb kérdéssé válik a klímaváltozás problémája, amellyel kapcsolatban eljutottunk arra a pontra, hogy már nem lehet nem foglalkozni vele. Úgyhogy a következő hetekben arról is írunk, hogy milyen egyszerű lépésekkel milyen sokat tehetünk azért, hogy esetleg a dédunokáink is élvezhessék a bolygót, ahol élünk. És mikor máskor kezdenénk bele, ha nem az óceánok világnapján!
Beléptünk a szivárvány havába, és természetesen a divatszcéna sem tétlenkedik. Összegyűjtöttük azokat a márkákat, akik kapszulakollekciókkal állnak be a kampány mögé.
Nem, nem viccelünk, és nemcsak létezik, de állítólag működik is! A kalóriadús fogyókúrába akár két fagyi is belefér naponta – ki más, mint az olaszok szerint –, úgyhogy azt is eláruljuk, hogyan állítsd össze az egyheti menüdet!
A nyár beköszöntét és a pandémia enyhülését az ötcsillagos belvárosi szálloda olyan ötletes csomagajánlatokkal ünnepli, amelyek kifejezetten a magyar vendégek számára készültek, hiszen ritkán jut eszünkbe a saját fővárosunkat idegen szemmel, luxusmódra felfedezni. Pedig megéri!
Ismerős a helyzet, amikor a megállóban még beleszív a delikvens egy utolsót a cigarettájába, majd miután felszállt a buszra, kifújja a füstöt a belső térbe? Ezúttal a tömegközlekedés íratlan illemszabályairól sztorizunk.