A reformer pilates nagyobb rugalmasságot, erőt és állóképességet garantál. És, ami a legjobb, mindenki nyugodtan kipróbálhatja!
Eddig mindig csak a közösségi médiában láttam a különböző influenszereknél a pilates gépes változatát, és sosem értettem a nagy népszerűséget. Ez egészen addig volt így, míg szerencsém volt kipróbálni az egyik budapesti stúdióban. Hiába a kezdő óra, a lábaim úgy remegtek az edzés végére, mintha legalábbis 10 kg-os súlyokkal guggoltam volna. Pedig egyáltalán nem erről volt szó. Sőt, egy csepp izzadtság sem volt rajtam. Ilyen szinten sunyi ez a mozgásforma. És én imádom! Ha nektek is idegen még a reformer pilates, akkor olvassatok tovább, ugyanis cikkünkben összegyűjtöttem mindent, amit tudni kell róla!
A reformer gépet eredetileg Joseph Pilates tervezte kezdetleges anyagok, például ágyrugók felhasználásával, hogy segítsen a gyakorlatok ellenállásának növelésében, de támogassa azokat is, akiknek segítségre volt szükségük bizonyos gyakorlatok során. Ne lepődj meg az első órán, amikor a gyakorlatokat végzitek. Igen, szinte mindegyik feladat ugyanaz, mint a matracos pilatesnél. Azonban a gép segítségével sokkal nagyobb kihívást jelent az elvégzésük, vagy ha éppen arra van szükséged, akkor a gép könnyít az alap feladaton. Ez a reformer szépsége – segíthet a gyakorlatok intenzívebbé tételében (az ellenállás növelésével), de könnyebbé is teheti a gyakorlatokat (az ellenálláson keresztül nyújtott támogatással). A reformergépek olyan sok lehetőséget és alternatívát kínálnak a gyakorlatokhoz, amit a matrac egyszerűen nem tenne lehetővé. Ez az oka annak, hogy az emberek a módszer rabjává válnak, és akár évtizedekig gyakorolják!
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Ami miatt nálam azonnal nagy kedvenc lett a reformer pilates az az, hogy teljesen mindegy hogy nézel ki vagy milyen gyakran szoktál sportolni. Az oktatók az óra elején ezeket mindig megkérdezik a résztvevőktől, és a válaszok alapján könnyítik vagy akár nehezítik a feladatokat. Minden gyakorlat továbbfejleszthető és visszafejleszthető a tanított egyénre szabottan. Ezáltal kihívások elé tudnak állítani minket, és én ezt kifejezetten szeretem. Ugyanis a reformer pilates megtanít küzdeni és kitartani.
A reformer nem csupán a törzsed edzésére alkalmas, ez a készülék segít belső nyomást kifejteni a gerinc, az ízületek és az izmok megnyújtására, ami nagyobb rugalmasságot, erőt, állóképességet és kiegyensúlyozottabb testtartást eredményez. Ez a fajta fizikai és mentális edzés most még inkább aktuális az olyan életmódbeli tényezők miatt, mint a hosszú munkanapok, a hosszú ideig tartó ülőmunka és a mentális egészségi szempontok, hogy csak néhányat említsünk.
Mint bármely más sportágban, a pilatesben is gyakorolnod kell ahhoz, hogy jobbá válj. Azt szokták tanácsolni, hogy az elején heti kétszer menjünk el egy reformer edzésre, hogy megbarátkozzunk az eszközökkel, és eligazodjunk a reformergép működésében. De aztán minél többet tudsz gyakorolni, annál jobb leszel.
A pilates szakkifejezésekkel és mozgáskoreográfiával van megspékelve, ami az elején ijesztőnek tűnhet. De idővel, ahogy egyre jobban megismerkedsz ezzel a pilatesmódszerrel, a test és a szellem legmélyebb izmait használva fogsz mozogni, amelyekről nem is tudtad, hogy léteznek.
Ezen kívül kulcsfontosságú még a légzés, sokan ott követnek el hibát, hogy megpróbálják mindenáron visszatartani. Pedig a légzés a pilates hat alapelvének egyike. Bizonyítottan csökkenti a vérnyomást, segít az elméről a testre összpontosítani, és segít a mélyebb hasizmok mozgatásában.
Ha egy pillanatig is kételkedtél volna abban, hogy ez a neked való mozgásforma, akkor hagy mondjam azt, hogy igen! A reformer pilatest bárki kipróbálhatja, férfi, nő, sérült vagy nem sérült. Ahogy azt korábban is említettem, az edzők minden óra elején felmérik a terepet, és az alapján mondják a feladatokat.