×
Szerző: Reményi Diána

A 2022/23-as őszi-téli kollekciókat felvonultató Budapest Central European Fashion Week három napon keresztül, február 4. és 6. között, két különböző helyszínen – a Királyi Lovarda épületében és a Szépművészeti Múzeumban – valósul meg. A bemutatók mellett azonban lesznek olyan programok is, amelyek a nagyközönség számára is ingyenesen és meghívó nélkül lesznek látogathatóak: ilyen lesz február 5-én és 6-án a Deák Palotába szervezett kiállítás, ahol öt hazai tervező legújabb kollekcióját tekinthetitek meg.

A bejelentés az új, Born To Protect kollekció megjelenésének apropóján történt, amelynek megalkotásához már szintén olyan anyagokat használtak, mint az újrahasznosított nejlon vagy a biopamut, csökkentve ezzel az ökológiai lábnyomot és tükrözve a márka környezetvédelem iránti elköteleződését. 

A kínai horoszkóp szerint 2022 a Tigris éve lesz, amely a jegy tulajdonságaiból eredően újult energiát, erőt, vagyis egy igen intenzív időszakot ígér. Erre reflektálnak azok a divatkollekciók, amelyeket kifejezetten a holdújév megünneplésére készítettek!

73 éves korában elhunyt a divatipar egyik legújítóbb szellemű vizionáriusa és tervezője, a nyolcvanas években tomboló futurisztikus esztétika egyik vezéregyénisége. A bejelentés az Instagram-profiljáról vált hivatalossá vasárnap. „Mély fájdalommal tudatjuk Manfred Thierry Mugler január 23-i vasárnapi halálát. Nyugodjon békében.” 

Egy újabb kollekció, amely önmagunk felvállalásában bátorít, amely mentes a bocsánatkérésektől és amely kompromisszumok nélkül ünnepli a nagybetűs stílust. 

Ha eddig majd kicsattantatok a jókedvtől, jobb, ha tudjátok, ma van a híres Blue Monday, vagyis az év legszomorúbb napja, amelynek létezését nyilvánvalóan egy brit tudós találta ki, megcáfolhatatlan kijelentését pedig egy matematikai képlettel is alátámasztotta.

Itt az ideje, hogy elhagyjuk a megszokott útvonalakat, hiszen minden kirándulás onnantól izgalmas, miután leléptünk a jól bejáratott útról. Így van ez Ausztria magyarok által eddig kevésbé felfedezett részével, pedig Kelet-Tirol olyan kincseket és élményeket rejt, amelyek minden képzeletet felülmúlnak és minden elvárást kielégítenek. Íme 5 indok, amiért érdemes útra kelni!

Nem ez az első alkalom, hogy a világ leghíresebb játékbabája egy high fashion branddel kollaborál, de az biztos, hogy az 50 darabos kapszulakollekció lesz az idei év egyik legnagyobb divatdurranása – amit jó korán el is lőttek –, csak hogy később legyen mit überelni!

1 … 58 59 60 61 62 … 95