A Vespa Primavera továbbgondolt, még cukibb részletekkel kiegészített verziója mentazöld és szürke színben kapható, és vakációra termett, akárcsak mi magunk!
Az olasz divatház jelenlegi kreatív igazgatója, Pierpaolo Piccioli nem kevésbé ikonikus helyen mutatta be a 2022-es őszi kollekcióját, mint a római Spanyol lépcsőn, a Trinitá Dei Monti templom előtt. Óda a divathoz, az ezerarcú szépséghez, a színekhez és a hagyományokhoz, de ezek is csak üres szavak ahhoz képest, amit a tervező véghez vitt.
Mindig büszkeséggel tölt el, amikor a külföldiek (minden joggal) a fővárosomat dicsérik, hiszen számomra a megszokás sem tudja elcsépelni Budapest szépségeit. De ha nem így lenne, és valami véletlen folytán belefásulnék a hétköznapokba, akkor is fontosnak gondolnám, hogy néha-néha friss szemmel tekintsek a helyre, ahol élek. Ezúttal a Hotel Clarkban töltöttem el egy felejthetetlen, ötcsillagos éjszakát, ahol nem mindennapi módon tapasztalhattam meg a budapesti életérzést.
Zsírt éget, fokozza az arcbőr ragyogását és oldja a stresszt – na mi az? Hát, bizony a csók, amelynek ma, azaz július hatodikán tartjuk a világnapját! Ennek örömére összegyűjtöttünk egy sor érdekességet, amit eddig biztosan nem tudtál erről a csodás tevékenységről, amelynek nem mellesleg saját tudománya is van.
A nap három főétkezése közül (legalább) az elsőnek kiegyensúlyozottnak kell lennie, hogy mi is azok legyünk. Íme a leggyakoribb hibák és az indokok, hogy miért ne kövesd el őket.
Mert kevés pihentetőbb dolog van annál, mint amikor megérkezve a vízpartra végre leterítjük a pokrócot, és egész délután semmi dolgunk sincs azon kívül, minthogy elmerüljünk egy addig nem ismert, gyönyörűen megírt történetben.
Exkluzív helyszínekre vitt divatbemutatóival és lehengerlő szettjeivel a tervező a kortárs divatvilág egyik legnagyobb csillaga, legújabb húzásával pedig végleg sikerült abbéli küldetése, hogy brandje több legyen, mint egy kérészéletű Instagram-márka.
Elérkeztünk a Hortus Deliciarum (vagyis a Gucci Alta Gioelleria kollekció átfogó neve) harmadik felvonásához, amely bemutatásához az elegancia megtestesítőjét, Jessica Chastaint választották múzsának.