Persze nem azt mondjuk, hogy még szabadidős tevékenységet is úgy válassz, hogy hasznos is legyen egyben. De tény, hogy vannak olyan időtöltések, amelyek jobban stimulálják az agyat, mint a többiek. Íme 3 jótékony hobbi, amitől jobban fog vágni az agyad!
Október 10-én van a lelki egészség világnapja, amikor is különböző programokkal és edukációs előadásokkal igyekeznek felhívni a figyelmet a lelki egészség fontosságára. Ennek kapcsán összegyűjtöttük azokat a könyveket, amik valóban segítettek nekünk is.
Ez a hét jógapóz tökéletes arra, ha az izmok erősítését, a hajlékonyság növelését, valamint az elme és a test összekapcsolását keresed a folyamat során!
Szinte mindenhol ezt halljuk már, de valójában miért is jó, ha napi 10 000 lépést teszünk meg?
Rend a lelke mindennek. Rend a dolgok veleje. Igaz törvényt ne ronts, jó rendtartást ne bonts! És még sorolhatnánk a rendtartással kapcsolatos közhelyeket, amelyeket nem győztek ismételgetni a szüleink tinikorunkban, amikor a szobánkban nagyobb káosz uralkodott, mint a H&M-ben végső leárazás idején.
Cikksorozatunk első részében bevezettünk titeket a jóga rejtelmeibe és céljaiba, ma pedig sorra vesszük különböző irányzatait. Ha jógázni szeretnénk ugyanis, számos irányzat közül kell kiválasztanunk azt, amelyik a legjobban illik hozzánk, s amelyek között kezdőként korántsem egyszerű eligazodni.
A LUSH a Digital Detox Day alkalmával szeptember 5-én arra buzdít, hogy egy teljes napra felejtsük el az elektronikus kütyüket. Te hogy állsz a kérdéssel?
Kemény sortűz alá került a portugál Vogue legfrissebb, július-augusztusi száma, amelynek témája az őrület.